A Stridsvagn 103 vagy Strv-103 egy modern svéd harckocsi. A jármű első prototípusai 1961-ben készültek, a sorozatgyártás 1966–1971 között folytatódott, és mintegy 300 jármű gyártásával zárult. A jármű alapváltozatát egy 240 lóerős Rolls-Royce K60 dízelmotorból és egy 740 lóerős Boeing GT502 gázturbinából álló erőforrás hajtotta. Egyetlen 105 mm-es Bofors L / 62 harckocsiágyúval és három 7,62 mm-es KSP 58 géppuskával volt felfegyverezve.

Az 1950-es években a svéd hadsereg csak könnyű harckocsikkal rendelkezett, amelyek egyre nyilvánvalóbban nem feleltek meg a csatatér követelményeinek. A dolgok ezen állapotának megváltoztatására törekedve úgy döntöttek, hogy teljesen a semmiből megterveznek egy új harckocsit. A tervezés avantgárdnak bizonyult, és nagyon jól illeszkedik a svéd topográfiai viszonyokhoz. Először is, az új harckocsiban nem volt torony, és a fegyvert a hajótestbe szerelték be, ami lejjebb engedte a jármű sziluettjét, és nagyon jól alakította a páncélzatot – különösen a jármű elején. A célzás abból állt, hogy felemelték vagy leengedték a harckocsi elejét. A hajótest alja is nagyon szokatlan alakú volt, ami megnehezítette a harckocsi megsemmisítését az aknával való ütközés következtében. Rakodóautomatát is alkalmaztak, amivel nagyon magas tűzgyorsaságot lehetett elérni. Egy szokatlan, dízelmotorból és gázturbinából álló hajtást is alkalmaztak. Mindezek az elemek nagyon sikeres harckocsivá tették az Strv-103-at, könnyen álcázható, nagyon mozgékony, jó páncélzattal rendelkezett. 1969-ben megjelent egy modernizált változat (Strv-103B), amely jobb SKO-val (tűzvédelmi rendszerrel) rendelkezik, lézeres távolságmérővel. A meghajtó egység is megváltozott. Az 1986–1989 közötti időszakban az összes Strv-103-at átépítették az Strv-103C szabvány szerint, amelyben sokkal modernebb elektronikát és – ismét – egy új tápegységet szereltek be. A D változat is elkészült, de nem került tömeggyártásba. Az Strv-103 harckocsik egyedüli felhasználója a svéd hadsereg volt, amely csak az 1990-es években küldte tartalékba.